Kis egerek új otthona

Beleolvasó az Erdei Hírmondó első meséjébe

Volt egyszer egy egércsalád, akik egy nagyvárosi ház kamrájának mélyén laktak. Egér mama és Egér papa nagy szeretetben nevelgette három kicsi csemetéjét, Mirkót, Pillét és Misut. A kamra tele volt minden földi jóval: dióval, morzsákkal, almával és finom sajtdarabokkal.

Egy napon azonban új lakó érkezett a házba. Egy pihe-puha bundájú, bajuszos cica.

Egér mama és Egér papa összenéztek.

– Talán ideje új otthont keresnünk – sóhajtott Egér papa.

Így hát összecsomagolták a legfontosabb dolgaikat, magukhoz vettek némi élelmet és útnak indultak a falu szélén fekvő erdő felé. A kisegerek többször is visszanéztek a kamra felé.

– Vajon találunk majd ilyen szép otthont az erdőben? – kérdezte Pille.

– Biztosan találunk, kicsim – mosolygott Egér mama. – Csak még nem tudjuk, hol vár ránk.

Az erdő messze volt, mire odaértek, nagyon elfáradtak. Meghúzták magukat az avarban, nagy szükségük volt egy kis pihenésre. Másnap újult erővel indultak tovább.

A gyerekek nagyon szerették az erdőt. Tele volt csupa érdekes dologgal. Találkoztak a csigával, aki épp egy fára próbált felkúszni, láttak őzikét és megismerkedtek Palkó nyuszival is. Palkó a lehullott levelek között üldögélt, amikor hirtelen nagyot kordult a pocakja.

– Ó, ne haragudjatok – pironkodott. – Nagyon éhes vagyok! Egész nap nem találtam semmi ennivalót.

– Gyere, nyuszi! Nekünk van még egy kevés élelmünk, szívesen megosztjuk veled – szólalt meg Misu.

A nyuszi nagyon megörült és velük tartott. Egér mama és Egér papa répát és némi diót adott az éhes vendégnek. Eszükbe jutott, hogy idefelé jövet a szántó végében még volt egy egész tök, amit elhozhatnának maguknak. Elindultak hát mind megkeresni a tököt. Palkó nyuszinak is jutott belőle bőven. Mindannyian jól laktak, majd Palkó elköszönt, a kisegérkék pedig nyugovóra tértek az avar alatt.

Egér mama egy biztonságos otthonról álmodott. Felnézett az égre, és azt kívánta a csillagoktól, hogy találjanak egy odút, ami az ő saját otthonuk lehet.

– Bárcsak lenne egy szép, tágas otthonunk – sóhajtott.

Az éjjel csendesen telt. Reggel az egész család együtt megreggelizett a maradék tökből. A kis család bizakodva elindult az erdő mélyére, hátha meglelik végre a helyet, ahol élhetnek. Igyekeztek útközben élelmet gyűjteni: bogyókat, diót, almát. Egyszer csak, hirtelen a semmiből: Dirr-Durr! Csitt-Csatt! Hatalmas dörgés űzte el a csendet. Eleredt az eső. Hatalmas volt az ijedtség, ekkora vihart még sosem láttak. Bekucorodtak egy kidőlt fa üreges belsejébe, és amíg várakoztak, hogy elvonuljon a rossz idő, Egér mama énekelt a kicsiknek:

Süss fel, nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak.

Egyszer csak kisütött a napocska, a viharfelhők egy pillanat alatt eltűntek. Valami egészen varázslatos dolog rajzolódott ki az égen. A gyerekek még sosem láttak ehhez hasonlót. Bizony, egy szivárvány volt az. A kicsik ámulattal nézték, ahogy a színek egymást követik az égen.

– Anyu, nézd azt a hatalmas színes csúszdát! Keressük meg, hol lehet felmászni rá! – szólt Misu.

– Igen, igen! Le szeretnénk csúszni rajta! – folytatták a többiek.

Egér mama és Egér papa is nagyon kíváncsiak voltak, honnan jön ez a csodás látomás. Elindultak együtt a szivárvány lábához. A kisegerek egyre csak szaladtak a szivárvány után.

– Ott van! Ott van! – kiáltották.

Ám amikor egy hatalmas fa tövéhez értek, a szivárvány elillant a szemük elől.

– Hová lett? – csodálkozott Misu.

Egér mama körülnézett. A fa tövében egy aprócska odú bújt meg.

– Nézzétek csak! – szólt Egér papa. – Talán ez a hely valami egészen más csodát is tartogat.

Teljesen megszerették a fát. Gyönyörű volt, hatalmas és tágas az egész kis egércsaládnak.

– Ez lehetne a mi otthonunk! – kiáltott Mirkó.

Amikor közelebb mentek, akkor látták csak, hogy hatalmas munka lesz lakhatóvá tenni, mert a kis mancsokkal azt a sok földet nehéz lesz kihordani. Egér mama elszomorodott.

– Hetekbe, akár hónapokba is telhet, hogy ide beköltözzünk, és jönnek a hidegek – mondta bánatosan.

Hirtelen ott termett Palkó nyuszi.

– Sziasztok! Mit csináltok errefelé? – kérdezte.

– Jöttünk megkeresni a színes óriáscsúszda végét! Szerettünk volna lecsúszni rajta! – felelték a kisegerek.

– Ó, az nem igazi csúszda – szólt a nyuszi. – De valóban nagyon szép, ahogy színesre festi az eget.

A gyerekek kicsit csalódottak lettek. A nyuszi észrevette, hogy Egér mama és Egér papa is bánkódnak.

– Ti is a csúszda miatt vagytok szomorúak? – kérdezte.

– Valójában csak azért vagyunk bánatosak, mert megtaláltuk ezt a fát, amely tökéletes lenne otthonunknak, de túl kicsik vagyunk, hogy kihordjuk az odúból azt a sok földet – sóhajtott Egér mama.

– Segítek én nektek! – mosolygott Palkó. – Nagyobb vagyok, és hívom a testvéreimet is. Ma estére már költözhettek az új otthonotokba!

Egér mama nem akart hinni a fülének.

– Nagyon szépen köszönjük, kedves nyuszi! Hogyan hálálhatnánk meg a kedvességed? – kérdezte.

– Sosem felejtem el, hogy enni adtatok, amikor nagyon éhes voltam. Nagyon szeretném viszonozni a kedvességeteket. Bármikor számíthattok rám! – mondta Palkó, és hamar elindult szólni a testvéreinek.

A sok nyuszi hamar kihordta a földet az odúból. Egér papa és Egér mama szerszámokat ragadtak. Ablakot készítettek a fatörzsre. A gyerekek a festésre vállalkoztak. Aznap este a kisegerek már a puha falevelekkel kibélelt ágyacskájukban feküdtek. Odakint lassan lehűlt a levegő, és az erdő elcsendesedett. Egér mama betakargatta a kicsiket, és jóéjtpuszit nyomott a homlokukra. Egy csodás, meleg otthont alakítottak ki maguknak. Mindannyian boldogan hajtották álomra fejüket. Az erdő nemcsak otthont adott nekik, hanem új barátokat is. Így lett a városi egércsaládból erdei egércsalád.